Az optimizmus nem naivitás — mit mér valójában a LOT-R?

A hétköznapi nyelvben optimista az, aki „pozitívan gondolkodik”, és nem vesz tudomást a kockázatokról. A pszichológia mást mér: a diszpozicionális optimizmus az az általános elvárás, hogy hosszú távon több jó fog történni velünk, mint rossz. Ez nem a problémák tagadása — hanem annak feltételezése, hogy a problémák túlélhetők és megoldhatók.

Mit mutatnak a kutatások?

A LOT-R skála (Scheier, Carver és Bridges, 1994) a vonás legszélesebb körben használt mérőeszköze. Kutatások tucatjai kötik a magasabb optimizmust kézzelfogható kimenetekhez: jobb szív- és érrendszeri egészség, gyorsabb felépülés műtét után, kitartás a célok követésében és alacsonyabb depressziós kockázat. A mechanizmus hétköznapi: az optimisták nem szerencsésebbek — másképp cselekszenek. Mivel feltételezik, hogy az erőfeszítésnek van értelme, gyakrabban lépnek, jobban vigyáznak az egészségükre, és nem adják fel a céljaikat az első kudarc után.

A defenzív pesszimizmusnak is megvan a helye

A mérsékelt pesszimizmus lehet funkcionális — a „defenzív pesszimisták” gondosabban készülnek fel, mert számítanak a bonyodalmakra. A probléma akkor kezdődik, amikor a negatív elvárások olyan szűrővé válnak, amely teljesen elveszi a kedvet a cselekvéstől: „úgysem fog sikerülni, akkor meg minek próbálkozni”.

Megtanulható-e az optimizmus?

Részben igen. A vonás nagyjából 25%-ban örökletes, de a magyarázó stílus — hogy egy kudarcot tartósnak és személyesnek, vagy átmenetinek és helyzethez kötöttnek tekintesz — tanulható. A gyakorlás része a katasztrofizáló jóslatok megkérdőjelezése, annak leírása, mi ment jól (és miért), valamint a „lehető legjobb énem” gyakorlat. Kezdd egy méréssel: a LOT-R 6 kérdése megmutatja, hol állsz ma ezen a tengelyen.