Élménykeresés: miért van szüksége egyeseknek újdonságra és adrenalinra, hogy élőnek érezzék magukat?

Az 1960-as évek elején Marvin Zuckerman pszichológus szenzoros deprivációs kísérleteket végzett. Önkéntesek feküdtek sötét, csendes szobákban, ahol szinte semmit sem láthattak, hallhattak vagy tapinthattak. Egyesek órákon át nyugodtan bírták. Mások nehezen viselték. Zuckerman tudni akarta, miért különböznek ennyire az emberek abban, mennyi ingerre van szükségük, és ez a kérdés vezette el az élménykeresés (sensation seeking) fogalmához.

Úgy írta le, mint a változatos, új, összetett és intenzív élmények iránti igényt, amely együtt jár azzal a hajlandósággal, hogy ezekért némi kockázatot is vállaljunk. 1964-ben publikálta az első Sensation Seeking Scale-t, és évtizedeken át finomította.

Az élménykeresés négy módja

Zuckerman legismertebb változata, az 1978-as V. forma, négy részre bontja a vonást:

• Izgalom- és kalandkeresés: érdeklődés a gyors, fizikai és kissé kockázatos tevékenységek, például a mászás vagy a búvárkodás iránt.
• Tapasztalatkeresés: új tapasztalatok keresése utazás, zene, művészet vagy szokatlan életmód révén.
• Gátlásoldás: izgalomkeresés társas helyzetekben, például bulikon.
• Unalomérzékenység: alacsony tűrőképesség a rutinnal, az ismétlődéssel és a kiszámítható emberekkel szemben.

2002-ben Rick Hoyle és munkatársai nyolctételes rövid változatot publikáltak, részenként két tétellel, nagy felmérésekben való használatra.

Mit kérdez a tesztünk?

Az Élménykeresés tesztünk 10 állításból áll, amelyeket mi magunk írtunk Zuckerman munkája alapján. Önreflexiós eszköz, nem a kutatásokban használt validált skálák egyike, és egyetlen összpontszámot ad. Egy 5 fokú skálán válaszolsz az „egyáltalán nem értek egyet” választól a „teljesen egyetértek” válaszig.

Példák: „Vonzanak azok a sportok vagy tevékenységek, amelyek erős adrenalinlöketet adnak.” és „Hamar unatkozni kezdek, ha minden nap egyforma.” Két állítás az ellenkezőjét írja le, például: „Egy csendes otthoni estét jobban szeretek, mint nekivágni az ismeretlennek.” Ezt a kettőt fordítva pontozzuk. Egy állítás a merészebb pillanatokról szól: „Néha kicsit őrült dolgokat csinálok, csak hogy élőnek érezzem magam.”

A kockázat mint az intenzitás ára

Az emberek gyakran egyenlőségjelet tesznek az élménykeresés és a vakmerőség közé. Zuckerman szerint a magas pontszámúak nem önmagáért keresik a veszélyt. Az intenzitást akarják, és hajlandók némi kockázattal fizetni érte. Sokan viszonylag biztonságos csatornákba terelik ezt a vonást: utazás, új ételek, megfelelő felszereléssel és felkészüléssel űzött megterhelő sportok.

A vonás az impulzivitástól is különbözik, bár a kettő gyakran együtt jelenik meg. 2008-ban Laurence Steinberg és munkatársai azt találták, hogy az élménykeresés nagyjából 10 és 15 éves kor között nőtt, majd csökkent, az impulzivitás viszont a késő gyermekkortól folyamatosan csökkent. Szeretheted az új élményeket, és mégis gondosan megtervezheted őket. Tesztünk egyik állítása, amely a pillanat hatására hozott döntésekről szól, az impulzivitást érinti, így a magas pontszám egy kicsit mindkettőt jelentheti.

Hogyan olvasd a pontszámodat?

A magas pontszám arra utal, hogy a rutin untat, és akkor vagy a legjobb formádban, amikor valami új vagy intenzív. Ez illhet a változatos, utazással vagy gyors döntésekkel járó munkákhoz, és megnehezítheti a hosszú, ismétlődő feladatokat. Az alacsony pontszám arra utal, hogy a nyugalmat és a kiszámíthatóságot kedveled. Egyik vég sem jobb, és sokan valahol középen vannak.

Ha a magas pontszámhoz olyan döntések társulnak, amelyeket később megbánsz, például túl gyors vezetés vagy olyan pénz elköltése, amely nincs meg, akkor a gond talán inkább az impulzuskontrollban van, mint az újdonság iránti igényben.

Hogy kiderüljön, így van-e, próbáld ki az impulzivitás tesztet (BIS). Ha az új dolgok iránti érdeklődésed inkább az ötletekről szól, mint az adrenalinról, a kíváncsiság teszt talán jobban leír.