Belső és külső motiváció: miért veheti el egy jutalom a feladat örömét?

1971-ben Edward Deci pszichológus egyetemistákat kért meg, hogy oldjanak meg kirakós feladványokat. Egyesek minden megoldott feladványért pénzt kaptak, mások nem. Aztán mindegyik hallgatót magára hagyta néhány percre további feladványokkal és magazinokkal, és megfigyelte, mit csinálnak. Azok, akik pénzt kaptak, ebből a szabad időből kevesebbet töltöttek a feladványokkal, mint azok, akik nem.

Az eredmény évtizedekig tartó kutatást indított el arról, mi a különbség aközött, ha valamit önmagáért csinálunk, és aközött, ha valami rajta kívül álló dologért. Deci és Richard Ryan később ebből építette fel az önmeghatározás-elméletet, a motiváció egyik legalaposabban vizsgált elméletét.

Kétféle ok

Belső motivációról akkor beszélünk, ha maga a tevékenység a jutalom: a kíváncsiság, az élvezet, az öröm, hogy egyre jobb leszel valamiben. Külső motivációról akkor, ha az ok a tevékenységen kívül van: pénz, dicséret, előléptetés, a bajok elkerülése.

Nem egy vonal két végpontjai. Mindkettő erősen hajthat egyszerre, például valakit, aki szereti a szakmáját, és közben jól is meg akarja fizettetni. Az is lehet, hogy mindkettő alacsony, ami gyakran olyan érzés, mintha csak letudnád a kötelező köröket.

Amikor a jutalom visszafelé sül el

1999-ben Deci, Richard Koestner és Ryan 128 kísérlet eredményét összesítette. Azok a jutalmak, amelyekre az emberek számítottak, és amelyek egy feladat elvégzésétől vagy befejezésétől függtek, általában csökkentették a belső motivációt az eleve érdekes feladatoknál. A váratlan jutalmaknak és a munkáról valódi információt adó dicséretnek nem volt ilyen hatása. A pozitív visszajelzés gyakran még növelte is.

Az eredménynek megvannak a korlátai. Csak olyan feladatokra érvényes, amelyeket az emberek eleve érdekesnek találtak. Unalmas feladatoknál alig van elveszíthető belső motiváció, és ott a jutalmak segítenek. Egyes kutatók azt is felvetették, hogy a hatás valódi munkahelyeken kisebb, mint a laborban. A gyakorlatban a fizetéssel nincs baj; azt kell elkerülni, hogy egy érdekes feladatból alku legyen.

Autonómia és elsajátítás

Az önmeghatározás-elmélet három alapvető szükségletet nevez meg: az autonómiát (az érzést, hogy te választod meg, mit csinálsz), a kompetenciát (az érzést, hogy képes vagy rá) és a kapcsolódást (az érzést, hogy kötődsz másokhoz). Daniel Pink író 2009-es Drive című könyvében egy hasonló hármast tett népszerűvé: autonómia, elsajátítás és cél.

A motivációs tesztünk négy pontszámot ad: belső motiváció, külső motiváció, autonómia és elsajátítás. 18 állításból áll, amelyeket mi magunk írtunk ezekre a gondolatokra építve, így önreflexiós eszköz, nem a kutatásokban használt validált kérdőívek egyike. Példák: „Ha valami lenyűgöz, órákig el tudok vele foglalkozni anélkül, hogy elfáradnék” (belső), „Ha senki sem látná a munkámat, nem igyekeznék annyira” (külső), „A mikromenedzsment megöli a motivációmat” (autonómia), „Olyan kihívásokat választok, amelyek által fejlődhetek, még ha a kudarc kockázatával jár is” (elsajátítás).

Mit kezdj az eredményeddel?

Először a mintázatot nézd. A magas autonómia alacsony belső motivációval azt jelentheti, hogy szabadságra vágysz, de a mostani munkád kevés okot ad a kíváncsiságra. A magas külső motiváció alacsony autonómiával gyakran olyan munkához illik, ahol a célokat és a módszereket is más határozza meg.

A pénz és az elismerés legitim okai a munkának, így a magas külső motiváció pontszám miatt nem kell aggódnod. Csak akkor válik gonddá, ha ez az egyetlen ok, mert akkor semmi sem marad, amikor a jutalom elmarad.

Ha munkahelyi változáson gondolkodsz, a munkával való elégedettség teszt és a munkával való elégedettség 6 pilléréről szóló írás azt mutatja meg, mi számít még a motiváción kívül. Arról a hitről, hogy a képességeid fejleszthetők, ami az elsajátítást is táplálja, a fejlődési szemléletről szóló írásban olvashatsz.